Új márkamegjelenés: INTERSPAN-ból és KRONOPLY -ból SWISS KRONO lesz
A SWISS KRONO GROUP korábbi magyar telephelye Interspan néven volt ismert. Nos, a vállalatcsoport egyes vállalatai közelebb kerülnek egymáshoz, egyesítik a szakértelmüket és közös identitást alakítanak ki. Ehhez hozzátartozik, hogy minden egyes telephely egységes márkamegjelenést használ és a SWISS KRONO név alatt lép fel. Ezért változtatták meg az INTERSPAN Faipari Kft. nevét SWISS KRONO Kft- re.
„ Gyárunk a 2016 nyarára tervezett termelésének megkezdésénél már az új logót, a telephelyeket átfogó nevet és a ’fa legjava’ szlogent fogjuk használni”, mondta Seregi Barnabás, aki Hendrik Hecht-el és Kázmér Szilárddal együtt ügyvezetői pozíciót tölt be. „Ezzel egyértelműen jelezzük a SWISS KRONO GROUP-hoz tartozásunkat”. Az ügyfelek és a partnerek is könnyebben megismerik majd a SWISS KRONO termékeket.
A telephelyek összefonódásával egy közös, még intenzívebb kutatás-fejlesztést ösztönzünk, hogy hatékonyabbak és dinamikusabbak legyünk és egyedi vevői és szervizmegoldásokat valósítsunk meg. A telephelyek kölcsönösen fognak profitálni az új impulzusokból és közösen fejlődnek tovább. Vezérelvünk: „Gondolkozz globálisan, cselekedj lokálisan! Az új, egységes márkamegjelenés ahhoz is hozzá fog járulni, hogy a vevők és a partnerek számára még nagyobb biztonságot nyújtsunk azáltal, hogy minden SWISS KRONO ugyanazok a magas szabványkövetelmények érvényesek.
- SWISS KRONO Interiors – Bútoripari és belső építészeti termékek
- SWISS KRONO Building Materials – Építőipari termékek
- SWISS KRONO Flooring – Padlóburkoló termékek
Termékújdonság: SWISS KRONO OSB/3 bright
A SWISS KRONO OSB/3 bright lapot nagyrészt gyérítésből származó egészséges és friss lombos fa alapanyagból készítjük. A lapok préselése előtt csekély arányban 100 százalékig formaldehid-mentes kötőanyag kerül hozzáadásra. Ezáltal a termék értékei jóval az előírt határértékek alatt maradnak. A SWISS KRONO OSB/3 bright lapot ökológia faipari alapanyagként faszerkezetek építésénél, a csomagoló- és bútoriparban is lehet használni. A DIN EN 13986 szabvány szerint CE-tanúsítvánnyal rendelkező és az EN 300 szabványnak megfelelően gyártott, megfelelő hajlító szilárdsági jellemzőkkel rendelkező SWISS KRONO OSB/3 bright lap alkalmas teherhordó és merevítő célokra belső, vagy az időjárás hatásaitól védett külső területeken is. A ContiFinish®-felületnek köszönhetően a lap nedves területeken történő felhasználásra is alkalmas. Mivel túlnyomó részben lombos fából készül, igen emisszió szegény, ezért érzékeny területeken is felhasználható, pl. óvodákban, kórházakban. Az egyenletes világos felületének köszönhetően a SWISS KRONO OSB/3 bright kiválóan alkalmas látvány és dekorációs célokra, például a belsőépítészetben, vagy akár polcként is.
Felhasználási területek:
- Falburkolás, tetőhéjalás, mennyezetburkolás
- Teherhordó mennyezetburkolás
- Családi és ikerházak építése
- Ipari faépítmények
- Víkendházak, kerti házak
- Fokozott biztonsági intézkedéseket igénylő tetőszerkezetek építése
- Óvodák, kórházak
- Padlók, bútorok, belsőépítészet
- Dekoratív alkalmazás
- Csomagolások
Új gyár épül: Építési napló
Vásárosnaményban 2015 őszétől épül az SWISS KRONO új, SWISS KRONO OSB/3 bright-ot gyártó üzeme. A gyár szívét – a ma technikailag legkorszerűbbnek számító ContiRoll® típusú gyártósort - a német Siempelkamp cég szállítja. „ Az új gyártósor sikeréről abszolút meg vagyok győződve”, mondta Kázmér Szilárd, a magyarországi SWISS KRONO Kft. ügyvezetője. „ Ezzel a préselővel naponta 800 köbméternyi SWISS KRONO OSB/3 bright-ot fogunk legyártani az ügyfeleink számára.
Egy építési naplóban folyamatosan dokumentáljuk a gyár felépülésének fázisait. A www.swisskrono.hu weboldalon az építési naplóban számos kép található meg online. A három kiállításon is betekintést nyerhetünk az építési folyamatokba. Az építési napló nagyformátumú nyomtatott verziója is elérhető a kiválasztott építési folyamatokról szóló szöveges és képanyaggal. A kiállításra látogatók számára így jobban látható, hogy az új gyár hogyan épül fel lépésről lépésre az új modern gyártósorával.
SWISS KRONO a kiállításokon
- CONSTRUMA, 2016. 04. 06. – 2016. 04. 10. Budapest: G csarnok/ 304/B
- CONSTRUCT Expo, 2016. 04. 07. - 2016. 04. 10. Bukarest: Központi csarnok / D201 - D233
- SEEBBE, 2016. 04. 19. – 2016. 04. 23. Belgrád: 2-es csarnok / 112
A képanyag nyomtatható formában letölthető és szerkesztői környezetben egy mellette lévő képhivatkozással díjmentesen használható.
https://www.dropbox.com/sh/627ivwknv1vzo9p/AAAG7NJ3vmJ7WiewS0CM3HVXa?dl=0